YouOnLine

Borhaver vagy borbarát?

Erre a különbségre én is csak nemrég jöttem rá.

Nagyjából középsuli környékén kezdtem el ismerkedni a borokkal, ugyanúgy, ahogy mindenki más.

Hazudnék, ha azt mondanám, ez elpocsékolt időszak volt a borok megismerésének tekintetében, a fiatalkori élmények a mai napig meghatározóak a megváltozott borfogyasztási – mondjam azt, kultúrám? vagy inkább szokásaim tekintetében.

Ma már nem iszom kólával a vörösbort, a hosszúlépést sem párosával rendelem a Balaton-parton nyáron; mostanában inkább egy üdítő rozéfröccs az, ami a leginkább tudja oltani a szomjamat a strandon.

Meggondolva, de mindig érdeklődve tekintek a borokra, annak ellenére (vagy amellett), hogy sem borász nem vagyok és még borszakértőnek is túlzás lenne aposztrofálni magamat, – mégis jól esik, hogy a barátaim és a család is szívesen kéri ki a tanácsomat egy-egy borral kapcsolatban.

Érdekes módon, ahogy idősödtem és olvasottabb (bölcsebb?) lettem, egyre inkább közelebb kerültem a borokhoz: a jó borokhoz.

De mi is az a jó bor?

Elsősorban egy raklapnyi szabálynak kell megfelelnie: kötelező előírások, törvények szabályozzák a borkészítést, de ezen túl talán azt nevezném jó bornak, ami a fogyasztója számára ízletes.

Hisz maga a szó is, a 'jó', egy képlékeny fogalom. Olyan, mint a 'szép', ami az esztétika és általában a filozófia egyik leginkább sokértelmű, legösszetettebb kifejezése, fogalma.

Nekem például jó bornak számít egy idősebb, testesebb vörösbor, amit lassan kortyolgatva fogyasztok, de ugyanúgy jó egy lazább, lágyabb rozé is (nem csak a strandon), vagy egy gyümölcsös, édesebb fehérbor.

Magamon azt vettem észre, hogy korszakaim vannak a borok tekintetében: régebben csakis vörösborokat fogyasztottam, később jöttek a fehérek, mára pedig inkább a rozék tárházát próbálom felfedezni.

Borvidékek, termőterületek tekintetében már egyértelműbb a válasz: van, aki kifejezetten a villányi borok zamatát, más pedig a szekszárdi borok jellegzetes ízét kedveli. De természetesen olyan is van, aki nem ragaszkodik a borvidékekhez, inkább egy-egy szőlőfajtát részesít előnyben: furmintot, portugiesert, vagy a kékfrankost.

És, ha elkezdtük jobban megismerni, megérteni és tisztelni a borokat, jön a nehezebb része: melyik ételhez milyen bort párosítsunk?

Azt azért eddig is tudtuk, hogy különböző ételekhez más-más borok dukálnak.
Ha lazábban vesszük a szabályt, akkor elmondható, hogy amilyen színű az étel, olyan színű bort válasszunk hozzá. Tehát a sötétebb húsokhoz vörösbort, a szárnyasokhoz inkább fehéret, és a halakhoz pedig rozét ajánlanak a szakértők.

Na, de tényleg, mi a helyzet egy jó kis lecsóval? És ha az tejfölös?
Vagy egy színpompás tavaszi salátával? Esetleg az indiai, kínai konyhával?

Ehhez már valóban csak a hozzáértők tudják a pontos választ, de erről részletesebben is be fogok majd számolni.
A borfogyasztás, borvásárlás tekintetében pár éve eljutottam egy dilemmához: bejött a hazai piacra is a csavaros kupakos bor.

Először ódzkodva tekintettem rá, valahogy mindig a kannás, műanyagpalackos, kupakos borok jutottak eszembe, valahogy rosszallóan tekintettem az ilyen borokra.
Aztán egyszer ajándékba kaptam egy etyeki pinot noirt, ami természetesen csavaros kupakos palackban volt. Erős ellenszenv áradt belőlem szegény csavaros kupak irányába, pedig nem érdemli, teljesen jól működő megoldás, sőt.

Jelenleg háromféleképpen zárnak le egy palack bort, hagyományos (parafa) dugóval, szintetikus anyagból készül dugóval, vagy csavaros kupakkal, - de erről is szívesen írok majd egy másik bejegyzésben. Ehhez még annyit: csavaros kupakok kizárják a dugóízt és a bepülledés lehetőségét, lehetővé teszik a bor palackon belüli további fejlődését, ráadásul egyszerűek és biztonságosan visszazárhatóak. Egyvalamit nem tudnak: a használatukkal elvész a borospalack kinyitásának romantikája, nincs erőlködés a dugóval, nincs szétforgácsolt, beütött, beszáradt, beszakadt dugó és persze nincs kis pukkanás.

De ahogy Peter Granoff, egy San Franciscoi sommelier mondta: „Ha dugóra van szükséged, hogy romantikussá tégy egy együttlétet, akkor nálad komolyabb bajok is vannak.” :-)

Most egyelőre nem értelmezném a borszakértők által használt kifejezéseket, a tannint, a savasságot, a testességet, szerintem ez is megér egy nagyobb misét, – erről jut eszembe: tudtad, hogy az istentisztelet közben használt misebor fehérborból van?

Ilyen és hasonló érdekességekről is be tudok majd számolni,- és valóban bízom benne, hogy nem csak haverok leszünk!

Borbaráti üdvözlettel,

Csabi