YouOnLine

Újrakezdeni. Az egyik legnehezebb feladat az életben, mégis időről időre meg kell tenni. Elhinni, sikerül.

Egyszer fent, egyszer lent - így mondják, és valóban, emögött a már-már közhelyes kis mondás mögött van is valami igazság. Néha boldogok vagyunk, néha dühösek, szomorúak, csalódottak, aztán minden kezdődik elölről. Jó és rossz váltakozik, ám ezzel nincs gond, hiszen hogyan értékelnénk a jót, ha nem tapasztaljuk meg a rosszat?

Fent és lent - az ember élete olyan, mint annak az aprócska pihének az útja, amit a szél felkap a járda széléről. Senki nem tudhatja, a következő pillanatban épp milyen irányt fog venni a levegőben.

Hol feljebb repíti a szél, hol egészen letaszítja, hogy szinte már a földet súrolja. Aztán jön egy fuvallat, ami ismét felkapja, talán magasabbra, mint addig bármikor - végül nagyot dörren az ég, elered az eső, és a pihe, egy másodperc sem telik bele, hirtelen a földön landol, esővízben fulladozva. Ott pedig, egészen lent, és így, elázva, csuromvizesen, szegény kis pihe maga sem tudja, megszárad-e még valaha, és felröppentheti-e még újra a szél, közel a kék éghez, oda, ahonnan a napsugarak jönnek, oda, ahonnan messze ellátni, egész a szivárványon túl. Valóban bele is telik némi idő, amíg a megszárad, és nem is csak, hogy megszárad, de újra szállni tud. De eljön az a pillanat.

Sorra megpróbáltatások elé állítja az embert az élet. Mondjuk, jön egy szerelem, ami annyira csodálatos, hogy az ember úgy érzi, szinte szárnyal. Ennyire fent még talán sosem járt, innen nézve a házak és a fák sem látszanak már igazán, csak színes pontok valahol messze a felhők alatt. Boldogabb nem is lehetne, és mégis, minden ölelés, minden csók egyre feljebb viszi, minden nappal felülmúlja önmagát az érzés. Szebb és szívdobogtatóbb, mint bármi bárkivel valaha is volt. Aztán jön egy hirtelen fordulat, és mindez megszűnik létezni. Ott van a szív a semmi közepén, és nem találja a villanykapcsolót. Ennél lejjebb, az ember úgy érzi, már nem is lehetne. Pedig csak türelmesen ki kell tapogatni a falon, hol is van a kapcsoló, és újra világos lesz. És majd újra jön a szerelem.

Fentek és lentek, világosak és sötétek pepita sakktáblája az élet. Egyetlen dolog van azonban, amit sosem szabad elveszíteni, és ez a remény. Hogy lesz még fent a lent után.

Az élet ugyanis nem más, mint újrakezdések sorozata. Hiszen az ember valamiben, boldoggá teszi valami, de az öröme mindig magában rejti annak a lehetőségét, hogy csalódhat, ahogyan az élet is magában hordozza a halál elérkeztének percét a születéstől fogva.

És ha bekövetkezik a rettegett pillanat, amikor a fellegekből hirtelen a földre csattan az ember lelke, talán szilánkokból kell magát összepakolnia. Nehéz lesz, erőn felüli küzdelem, és beletelik némi időbe. De ha készen van, ha úgy érzi, ismét egész, azt remekműnek fogja érezni. Mert tudja, miből építette, honnan indult útnak újra. Túlélte. Bölcsebb lett, több lett.

És ekkor jön a legemberpróbálóbb feladat: újra hinnie kell, hogy boldog lehet, és ahogyan az aprócska pihe, ha a vihar után megszáradt, megint felülni a szél szárnyára, repülni, és elnézni a napfényben egész messzire, túl a szivárványon is, nem félve a zuhanástól fent a magasban.

Forrás: femina.hu